"A művésznek, alkotónak joga van a felszabadult
alkotáshoz, az örömhöz, a repüléshez, gondolatainak anyagban való megvalósításához.
Joga van, mert a művész felfokozottabban érzi, de nemcsak érzi, művekben ki is tudja fejezni az őt megszülő, az őt önmagából kitermelő, az őt körülvevő társadalom gondjait, vágyait, jövőjét.”

                                                                                                         Kass János, Tiszatáj

Irok.

 "Vonalakat látok, melyeknek ritmusa van; hangokat hallok, amelynek színei vannak; teret érzékelek, amely erővel, fénnyel, lendülettel, romantikával, vadsággal és eleganciával telített.
A formák és színek mesélnek nekem egy világról, ahol harmónia uralkodik; organikus elemek vezetik ki fantáziánkat a Mindenségbe.
Chanson énekesként mesélünk a múltról, amelyet génjeink ismerhetnek csak; mesélünk álmokról, reményekről és titkokról; fuvolistaként ezüst csíkot húzunk mindezek fölé.
De Jean Cocteau szerint csak az igazságnak van olyan ereje, hogy megérintse a szíveket."

Kopiás Gabriella

Az alábbi gondolatok még Bécsben születtek.

Csendélet.

 

Mi is ez a műfaj?

 

Butuska bandzsi almácskák és körtécskék? Vagy mi által több annál?

 

 

Először is csend. Ebből sokféle van, különböző frekvenciákon. Van elhallgatás, van nyomasztó félelmeset sejtető csend, de van zaklatott gondolkodás is, vádló. Nem szólok, de tudod, hogy mit gondolok. S tudjuk, van unott, belülről irritált, feszült üresség is.

 

 

De milyen az a csend, amely műfajt alapított a művészettörténetben?
Tárgyak, amiknek valamilyen közük van egymáshoz a térben. Egységet alkotnak, méltóságot árasztanak, anélkül hogy tudnák. Tán tudják is. Formáik egymás felé hajlanak, kiegészítik egymást,valamit ki akarnak fejezni álltukban is.
Ez nem süket csend, valaki melegséget sugárzón jelen van, összeillesztette a részleteket, tudatosan vagy csak félvállról, rendet rakott, "de nem olyan nagyon".
Ö nem látszik a képen, de jelen van.

 

 

"A tárgyak összenéznek s téged dicsérnek,
zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a terítőn,
s magától csendül egy üres vizespohár."

(Radnóti: Tétova óda)

 

Egy igazi kép sugárzik, s ebben az állapotban van valami, amire talán azt is mondhatnánk: szent.

"Minden szent, mi él, az élet életnek örül"-mondja William Blake.


Ebben az állapotban jönnek új, teremtő erejű gondolatok, ilyenkor halljuk meg a hastájon levő iránytűt.

Zaklatott világunkban a legmagasztosabb, legnagyszerűbb, ami történhet velünk, ha ezek a festmények árasztják a nyugalmat magukból, s ha naponta hosszabb rövidebb idöre elmerenghetünk rajtuk, lecsendesülve, megelégedetten, tudva, hogy rend és tisztaság van, s feltöltve egy életérzéssel, melynek neve: Csendélet.

Kopias Gabriella 2018.

 

 

ARTIST STATEMENT

Miért témám a díszítés, az ornament?

Mert feltűnt,hogy a múlt század uralkodó ideológiái közül egészen máig egy sem tűrte ezt a finom lelkű növényi díszítőelemet.

Egy növény ugyanis szimbolikus értelemben a gép ellentéte.Szabad.

Él.

 

Nem nő sem parancsra,sem profitszerzésből,hanem egyfajta belső autonómiának megfelelően,mégis egy logikus rendszerben.A levelek fejlődésének belső logikájával foglalkozó területet phyllotaxisnak nevezzük.

 

Életigenlesből virágzik, ha jól érzi magát; szépségének nincs célja;ha olyan kedve van,túlnő a kereteken is.Nem engedi sürgetni magát,és ha a környezet nem megfelelő,inkább csendben meghal.De van olyan is,amelyik a hideg vagy szárazság ellenére is elég erős ahhoz, hogy virágaival demonstráljon, továbbszaporítsa magát,és évről évre újra nőjön.

Az ornament a természet törvényeire utal, amit nem lehet minden további nélkül megtörni; beszél a teremtésről és a szerelemről is,a szín- és formagazdagságról, az élet rendjéről.

Belső ritmikája, osztinátója megérinti a szenvedélyt a szívekben, amivel végső soron a szabadságot szimbolizálja.

Indái vadak és mégis harmonikusak; mozgékony buja szépsége és a pulzáló ritmus, ahogyan a zenében is, kimeríthetetlen forrása a megújulásnak.

 

Kopiás Gabriella 2016

 

Miért rajzolok realista virág tanulmányokat?Mert abból a zsákutcából, amit ma modernizmusnak neveznek, egyetlen kiutat tudok elképzelni: visszatérni stílusokhoz, amelyek még a természettel kapcsolatban álltak, megismerni őket és onnan elindulva új, mindenki által értett esztétikai nyelvet kell keresni; a poézis és a harmónia fogalmát újra fel kell emelni, a mostanában kizárólag pejoratív módon használt szépség fogalmát rehabilitálni kell a száműzetésből; a mai élettelen, formátlan, fantáziátlan, semmitmondó, infantilis, plasztik "művészethez" képest a különbséget elbeszélhetővé kell tenni, a fogalmakat tisztázni kell. Lehet, hogy ez már nem nekem, hanem csak már egy utánam jövő  generációnak sikerül, de én már legalább elindultam ebben az irányban.Úgy érzem, kezdettől fogva adatott egy sajátos stílus, egy saját hang, amely csak érettebbé válhat a növények gondos, alapos tanulmányozásával, illetve új organikus kompozíciók tervezésével.

 

Ha abban hiszek, hogy a Föld a Nagy Bumm következtében állt elő, és lett kerek egész, akkor nyugodtan festhetek szabadjára engedve "emócióimat", fröccsenhetem a festéket ahogy esik, úgy puffan,"- így még úgyse puffant.

De ha abban hiszek, hogy a világot megteremtették, gondos figyelemmel megalkották (mondjuk a szemet ,hogy csak egy pontot említsünk, ahol Darwin elakadt),ha arra gondolok, micsoda látszólag véletlen összefüggéseket látni élő és élettelen közt (jégvirág-virág); ha arra gondolok, hogy micsoda koncentráció, intenzitás, erő és szellem kellett mindezek életre szólításához,akkor csak ennek megfelelően ülhetek le alkotni.

A többi csak próbálkozás, gyakorolgatás vagy ötlet, de nem művészet.

Nagy bátorság kell ma vállalni, hogy azt fessem, amit lefekvés előtt becsukott szemmel látok...

"Művészi lelkeknek mélységes vallási érzéstől áthatott, ragyogó illúziói, amelyeknél nem az ábrázolás az, ami bennünket különösképpen érdekel, hanem a vonalak ,formák, és színek eszményivé átlényegült, elképzelt élete az, ami reánk oly nagy hatással van" Karl Scheffler (Róth Miksa: Vallomásai-ból)

 

 

"Azt a kis vörös pipacsot tartom a kezemben,amelyet pünkösdkor szedtem a cézárok palotájánál.Ez egy rendkívül egyszerű, rendkívül virágszerű virág.Csupa selyem és láng,egy körös-körül tökéletes élű skarlát csésze,amely úgy fest a vadon nőtt fűben,akár a mennyek oltáráról lehullott izzó széndarab.Nem találunk nála teljesebb vagy hibátlanabb abszolút virágfajtát,amely ugyanúgy kívül belül csupa virág.Sehol semmi takarékoskodás a színnel. Se külső durvaság,se belső titoktartás: a virág nyitott,akár a napfény,mely alkotja.Finoman ki van dolgozva mindkét oldalán,le egészen vékony szárának legvégső illeszkedési pontjáig,és a cézárok bíborába van öltöztetve."(Ruskin: Pipacs).

SZÖSSZENETEK

 

Honvágyam van a nyelv után...mert a "Bolond, ki földre rogyván  fölkél és újra lépked," soha,de soha nem lesz "He's foolish who, once down, resumes his weary beat,",de még csak "Verrrrückt ist, werrr, gestürrrzt, sich errrhebt und weiterrrschrrreitet" sem;  a "Tétova óda " soha nem lesz "Hesitant ode";
a Tajtékos ég nem egyszerűen "Clouded sky"; legfeljebb, ha az ember feljebb akar lépkedni emelkedettebb szférákba, akkor az "Ej mi a kö, tyúkanyó kend"-böl lehet "Donner Wetter! Mutterhuhn",de akkor már mindegy ;-)
Többszöri felszólítás ellenére sem voltam hajlandó váltogatni a magyar ékezetes és a német betűk közt: mindig elmondtam, hogy több nyelven írok, illetve abból indulok ki, hogy a kedves olvasó értelmes, és a kontextusból tudja a különbséget a gyerekágy és gyerekagy között,továbbá,mert anatómiailag úgy alakult, hogy nekünk nőknek nincs ékezetünk ;-)
De most kezdem belátni, hogy mégiscsak váltani kellene, hisz halvány árnyalatnyi különbség van, hogy "Döntsd a tőkét ,ne siránkozz " vagy Döntsd a tökét...;)

 

----

 

Le tudom reagálni tizenöt sakklépéssel előre.Húsz érvvel többet tudok felhozni.De nem szeretem magam, amikor igazam van.

Ilyenkor matatok a konyhában, keresek egy kis vajat a fülem mögé, mert az élet elviselhetetlen, ha mindig mindenben igazunk van. Főleg netán, ha véletlen nem is.

 

Paolo Conte. Ez egy olyan hang...hogy ha a közelben énekelne, és nekem fiatal lányom lenne....azonnal rázárnám a szobáját! Persze,....ha igazán az én lányom lenne...kiszökne..:-)

 

A forma.
Érdekes,Picasso nem olyan nőkkel élt együtt, mint amilyeneket rajzolt.A nők megválasztásakor valahogy meg tudta tartani az ösztönös arányérzéket.....az életben nem nőtt ki a nőinek a  térdén egy harmadik mell...
Kedves formabontást ünneplők! Lehet ,hogy a formának mégis van jelentősége, netán tudat alatt is értelmezhető üzenete?Hasonlóan a testbeszédhez?
(S ha igen a válasz, akkor ki kódolta a formába ezen üzeneteket, honnan van bennünk az ezen információk olvasásához, értéséhez,f eldolgozásához szükséges program,-mert ezek a tudomány féltve őrzött nagy kérdései) S míg a szépségipar milliókat keres a formák tökéletesítésén, addig a művészet "saját akaratból" száz éve komplett lemond a formáról?Mellesleg ha csak valami ellenében lázad, ilyen módon önmagában nem is létezik, csak mint egy "valami ellen való lázadás".
Persze megengedett a kísérletezés, megengedett a szokványostól elhajlás, de mint az eredendő forma ismerete, tisztelete mellett, abból fakadóan.S ha egy újítás nem vezet sehova, akkor vissza kell tudni térni a gyökerekig-ott megújulást keresendő.
Drágáim, tudjátok, hogy mennyire rajongok a francia Chansonért. Trenet derűjét, charme-ját és életigenlését, Piaf drámai erejét, a filozofikus szinteket és a francia metaforát, amelyik nem azt mondja, hogy esik az eső, hanem, hogy "sír az ég". A festéshez a színeket valójában Debussytől és Raveltől kell megérteni, és az esszencia, amit tőlük tanulni lehet, pótolhatatlan.
Ismerjük Marlene Dietrich-et, és az osztrák, -Romhányihoz fogható- zseniális Georg Kreisler pezsgő és minden irányban szerteburjánzó szellemi és zenei teljesítményét.
De amit a magyar dalok harmónia- és dallamvilága kifejez, vadul szárnyaló fantáziát, előre nem várt fordulatokat, különleges szépségű melódiákat és az autentikus cizellált érzelemvilágot...amit Karády után sokan mások mint Máté Péter, Demjén vagy akár Szécsi Pál képviselt, Szenes Iván dalairól nem megfeledkezve,-micsoda hanggal és szövegekkel...Ez  a zenei gondolkodásmód és dalkultúra lenyűgöz.Nem csak azért mert saját, hanem mert a legnagyobbakkal mérendő.

 

Egy férfi ne legyen szép!Lehet ápolt,lehet alkalomadtán elegáns.De kérem,ne akarjon es ne legyen szép.

Mitöl alakul ki az ember türelme?Igen,attól is, hogy türelmesen bántak vele gyerekkorában.....ez tény.De mitöl van az, hogy az egyik birja, a masik nem;az egyik "kiakad" az Abc tizennyolcadik,de valaki már a harmadik betüjénél, a másik pedig x y z -ig birja szó nélkül,fát lehet vágni a hátán és pofavágás nélkül odaadó?Honnan van ez a belsö nyugalom,ami némelyeket oly értékessé tesz csendben?

Csak nem a kertes ház és a természet idegnyugtató ereje?

"Az izlés módosul,az iskolák és korok divatos szabályai változók, de az örök szép lényege valtozatlan" Gyulai Pál


Márai:Napló 1968-75
"Valahányszor kijövök az Uffiziből, émelygést érzek.Az émelygést a pillanatnyi felháborodás okozza, -az undor, hogy egy világban kell élnem, ahol művészetnek merik nevezni azt, ami nem más,mint perverz tagadása, felbontása, torzítása mindennek, amit ember valaha képzelt és alkotott.Émelygés, mert egy világban élek, ahol az Uffizi és más hasonló termek még őrzik az emberi alkotó szellem felső energiafokának bizonyságait, -de ugyanakkor recseg a világban a gépi lárma, amelyet zenének neveznek; képek helyett eszelős vagy kaján mázolmányokat mutogatnak és fene nagy tudós könyvek komoly képpel bizonygatják, hogy ez "művészet"; könyveket írnak, melyeknek egyetlen sorában sincs teremtő áram.
Émelygek, mert felháborít, hogy mindez lehetséges, mert egy nemzedék eltűri, hogy a Szellemet és a Művészetet kontárok és kupecek balekfogó értelmetlenséggel helyettesítsék; a konformizmus és a nihilizmus terrorja elől menekülő ember számára megmaradt utolsó menedéket, a művészetet- ahogy Schopenhauer száz év előtt meghatározta- elrondítsák.
Valahányszor kilépek az Uffiziből és lekászálódok a palota lépcsőin, szégyellem,hogy kortárs vagyok.
(Márai Sándor Napló.1968-1975.169 o.)

Nagy elöképem: Louis Sullivan